A Mezei Mária Emlékhét gazdag és sikeres eseménysorozata a vasárnapi emléknappal zárult, amely a színésznő születésének 103. évfordulója jegyében telt.
A Bujdosó lánynak elnevezett emléknap a Mezei Mária házánál kezdődött, ahol a művésznő 1950-1983 között lakott, és mely igazi búvóhelye volt évtizedeken keresztül. Csöndes békét, és boldogságot jelentette számára, egészen haláláig.
A megemlékezés a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd a fesztivál fővédnöke, Dr. Csutoráné Dr. Győri Ottília Budakeszi Polgármestere, elmondta ünnepi beszédét, amely egyben az egyhetes fesztivál záróbeszédje volt.
Ezt követően Kemény Rozália előadásában megszólalt a Mikor csíkból elindultam című népdal, melyet Mezei híres és a szívének egyik legkedvesebb, Bujdosó Lány nevet viselő zenés műsorában énekelt. Mezei maga is „bujdosó lányként” kényszerült szerepelni a szocializmus alatt, és miután ezt a verses –zenés estjét is betiltották, saját magát is gyakran ekként titulálta a nyilvánosság előtt.
A csütörtöki napon szervezett versmondó verseny díjazottjai (Danó Kata, Draskóczy Áron, Zágoni Regina Erzsébet, Somogyi Farkas Áron, Bogos Julianna), bátran és nagyszerűen mondták a verseket, a színésznő hajdani otthona előtt, majd Lukács László, Heppes Miklós és Szalay Henrietta előadásában a Tíz óra múlt című Mezei által oly kiválóan énekelt dalt hallhatta a közönség. Ezt követően az összegyűltek elhelyezték koszorúikat a ház emléktáblájára. Később, Mezei Mária sírjánál Erdélyi György előadó művész József Attila - Tél című versét mondta el, amelyről úgy tudni, a színésznő egyik legkedvesebb költeménye közé tartozott.
A napot és egyben az egész emlékhetet a főszervező Kompánia Színházi társulat Szarvassá vált fiak című előadása zárta a Nagy Sándor József Gimnáziumban. A rendkívül igényes, képileg gazdag előadás, az iskola tornatermét valóságos színházi térré varázsolta, és nem csak a budakeszi közönség tetszését nyerte el, idén áprilisban a Fringe Fesztivál Szakmai fődíját is kiérdemelte.