2011. október 12. szerda, Lámpafény
Harmadik nap
Az alsó tagozatosok már délelőtt megkezdték az ismerkedést Mezei Máriával. A színésznő budakeszi mindennapjait a kompániások elevenítették fel a Mezei emlékházban, múzeumpedagógiai foglalkozás keretében. A délután folyamán viszont már a múlt század derekán szórakozni vágyó nagyközönség által szeretett dívával találkozhattak a nagyobbak: az Erkel Ferenc Művelődési Központban tartott filmklub az Édes Annát tűzte műsorára. A film nem csak a pesti mozikban és a csehszlovákiai Ústi Nad Labem filmfesztiválján aratott sikert 1959-ben - ahol a megosztott első helyezést épp Mezei Mária és Törőcsik Mari kapta -, hanem 2011-ben, Budakeszin is. Az este a csütörtöki, versben gazdag programokra való hangolás jegyében telt, hiszen Harcsa Veronika többek között Weöres Sándor, Kassák Lajos, József Attila és Babits Mihály megzenésített verseit adta elő zongora, gitár, nagybőgő, dob, valamint néhány szám erejéig Csepregi Gyula szaxofonjátéka kíséretében. A művelődési házban nem véletlenül dübörgött a vastaps, az énekelt verseket különleges zenei környezetben, ugyanakkor hiteles és őszinte előadásban halhatta a budakeszi közönség.
T. Péter 2011.10.12, Budakeszi